Az ellenség szeretete – Jézus szerint

Lekció: Máté 5:43-48.

Textus: Lukács 6:27-28.

Igehirdetés

Kedves diákok! Gondoljatok most kérlek azokra a tanáraitokra, akik pikkelnek rátok! Azokra, akik ok nélkül írnak be intőket, akik durva szavakkal megaláznak, akik kigúnyolnak, ha nem érted a tananyagot. – Kedves tanárok! Gondoljatok most kérlek azokra a diákokra, akik megkeserítik az életeteket! Akik arrogánsak, szemtelenek, viszont lusták és buták is. – Kedves gyerekek és fiatalok! Kérlek idézzétek fel most magatokban annak az osztálytársatoknak a képét, aki beköpött, elárult, becsapott, megvert, vagy kihasznált téged. – Kedves felnőtt és idős testvéreim! Kérlek idézzétek fel ti is magatokban most annak a munkatársatoknak, ismerősötöknek, vagy szomszédotoknak az arcát, aki hátba támadott, aki a főnöködnél megfúrt, aki a te válladra állva jutott előbbre, aki direkt teszi tönkre az idegeidet, vagy a lakásodat, aki hazugságokat pletykál rólad, aki szánt szándékkal akar kikészíteni. – És most, hogy már tudod kire gondolj, így hallgasd meg még egyszer Jézus szavát: „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket…”

Kedves gyülekezet! Rémisztő könyv a Biblia! De nem a véres ószövetségi háborúk, vagy a Jelenések könyve apokaliptikus víziói miatt, hanem a szelíd názáreti ácsmesternek, a mi megváltó Jézusunknak ezen szavai miatt! Mert ezek a szavak szembesítenek bennünket Isten tökéletességével és a magunk tökéletlenségével leginkább. És ez elrémíti, megijeszti az embert, ha nem csak úgy általában, hanem konkrétan gondol a saját ellenségeire, úgy, ahogy az előbb mi is tettük. Persze amíg úgy olvassa valaki ezt a szakaszt, mint egy általános, morális eszmét, amely szép elveket fogalmaz meg, akár még lelkesedhet is érte. Talán nem véletlen, hogy az egyébként hindu vallású XX. századi indiai politikust, Mahatma Ghandit is egyedül ez ragadta meg a keresztyénségből és ezt vállalta fel. Az ő erőszakmentes politikája épp ezen az igén alapult, hogy jót tegyünk azokkal, akik átkoznak, imádkozzunk azokért, akik üldöznek bennünket. A nem hívő emberek is elismerik, hogy „milyen fontos igazságokat hirdet itt Jézus, milyen szépen és fennkölten tanít! Ez az igazi Jézus – mondják -, a dogmák nélküli, a tiszta erkölcsöt, nemes emberi gondolatokat képviselő nagy Mester. Olyan szépen mondta, hogy szeressük egymást és legyünk jók. Bárcsak meg tudnánk tartani!”

De hát nem tudjuk, mert szívünk szerint egyikünk sem képes szeretni azt a valakit, aki a kárára van. „Az ellenség szeretete képtelenség, hiszen hogyan lehetne olyan bensőségesen és odaadóan szeretni az ellenségemet, mint a házastársamat, a gyermekemet, a szüleimet, vagy a legjobb barátaimat? Nem lenne perverzitás ha vonzalmat, vágyódást, lelkesedést éreznék iránta? Nem, ez egyszerűen abszurd!”- tiltakoznak az érzelmeid. – De óvást nyújt be a józan eszed is. „Hiszen hová is vezetne, ha minden fenntartás nélkül elfogadnám Jézus parancsát! Védtelenné válnék az erőszakkal szemben, mert az ellenség-szeretet kiszolgáltatottá tesz, és önfeladásra kényszerít. Nem gondolhatja komolyan Jézus, hogy ebben a világban, ahol könyörtelen harc az élet, ahol ember embernek farkasa, ahol senkiben sem bízhatok meg, szeressem az ellenségeimet! Nem is beszélve arról, hogy az állami élet, vagy az igazságszolgáltatás területén egyenesen káoszt és anarchiát idézne elő, ha az megvalósulna! Nem, ez csak utópia!” – határolódik el tehát Jézus szavaitól az értelmed is.

Mielőtt ezekre a részben jogosnak tűnő felvetésekre kitérnék, hadd kérdezzem meg, próbáltad már, akár csak egyetlen egyszer is szeretni a rosszakaróidat? Tapasztalatból tudod, hogy milyen nehéz teljesíteni ezt, vagy csak kibúvót keresel magad számára? Általános ellenség ugyanis nincs. Legfeljebb bűnbak, akit a bajainkért felelőssé teszünk. De az ellenség mindig konkrét. Őt ismerjük. Velünk egy szobában dolgozik, velünk egy házban lakik, velünk egy osztályban tanul, velünk egy sorba áll az úton, vagy a közértben, velünk együtt él. Őt lehetetlen szeretni – szerintünk. Őt kellene szeretni – Jézus szerint. Hogy lehet őt szeretni – az Ige szerint?

1./ Miért nem lehet szeretni az ellenséget? – legyen ez a mai első kérdéskörünk! Szép dolog a keresztyénség, sok megfontolni való van benne, – mondta a múltkor valaki, de ezzel az egy dologgal nem tudok mit kezdeni, ez nekem magas. És azt kell mondjuk erre, hogy ez tényleg így is van. Az ellenség szeretete az átlagos emberi állapotban lehetetlen dolog, az volt és az is marad. Teljesen természetes dolog, hogy akik velünk szemben ellenségesek vagy nekünk rosszat tesznek, azokat nem tudjuk szeretni. Természetes, hogy a szívünkben sértettség és ellenséges indulatok születnek, természetes, hogy nehezen felejtjük el, amit adtak, természetes, hogy az ellenséges támadás ellentámadást vált ki belőlünk. Csakhogy álljunk meg testvérek egy pillanatra, és gondolkozzunk el magán a szón, amit alkalmazunk, hogy mind ez „természetes”, mert ez a szó sok mindenről árulkodik.

Természetes, igen, az minden, amit csak az előbb felsoroltunk, nagyon is természetes! Éspedig pontosan a természeti ember számára az. Annak, aki még nem született újjá Krisztusban, aki még mindig csak Ádámnak és Évának, vagy legyünk konkrétak, a szüleinek és nagyszüleinek a gyermeke csupán, és igazán nem lett még Isten gyermekévé. Az első ember, a földből való, hiszen ezt jelenti az Ádám szó, vagyis a testi ember valóban teljességgel képtelen az ellenség szeretetére és ez a világon a legtermészetesebb dolog számára. Mert az első ember számára még a vadon törvényei az érvényesek, azokat alkalmazza az emberek közt is, és valóban mindig, mindenki csak a saját érdekéért harcol ebben a kegyetlen világban, és a magasabb, mennyei törvényt egyszerűen nem is ismeri és ezért nem is szeretheti. Ha hallott is róla, a szívéhez nem engedte közel – ha be is csalogatta esetleg a templomba valami idealizmus, hogy kellene azért ebben a farkastörvényű világban valami jobbat is találni már, azért a régi énjét, a benne lakó első embert még nem adta oda Jézussal együtt a halálba, hogy aztán vele együtt új emberré támadjon fel – olyan emberré, akinek már más dolgok természetesek, mint annak, aki még csak a szülei és nagyszülei gyermeke.

Az első ember, a meg nem tért, az újjá nem született ember számára lehetetlen az ellenség szeretete, mert aki nem tért meg, nem fordult oda Istenhez, akinek még nincs élő és valóságos Isten-kapcsolata, annak a lelki szabadság hiányából fakadóan folyton védeni és igazolnia is kell önmagát, és ehhez nagyon is hasznos szereplő az ellenség, hogy a saját hiányosságait áthárítsa, hogy a harc-szükségleteit kiélje és főleg, hogy megmutassa valakivel szemben, hogy ő is valaki. A magunk megmutatásának ez a szükséglete gyakran nem több, mint hiúság, és általában sikeresen hívja ki és sérti meg mások hiúságát, amiből aztán a fölösleges hadakozások mindig is származni szoktak, mióta világ a világ.

Egyébként testvérek, hiába biztatjuk magunkat és egymást, hogy éljünk erkölcsösen és legyünk jók. Újra és újra rá kell jönnünk, hogy hosszú távon, következetesen, alapjában véve ez nem sikerül. Minden jó szándékú ember elér bizonyos rész- és látszateredményeket, de alapjaiban nem tudjuk megváltoztatni magunkat. Sőt, aki bátor ahhoz, hogy kíméletlenül becsületes legyen, az kénytelen megállapítani, hogy a szívünk mélyén nem is akarunk Jézus szavai szerint élni. Nem akarunk mindenkit egyformán szeretni, azt meg, aki most esetleg az eszünkbe jut, aki a legtöbbet ártotta nekünk, különösen nem.

Így szólal meg a Hegyi beszéden keresztül is Jézus örök felszólítása: „Újonnan kell születnetek!” Ezért mondja újra meg újra, három fejezetben hatszor is: a ti Atyátok… Vagyis ezzel is kifejezésre juttatja, hogy azokhoz beszél, akik már Isten gyermekei lettek, akiknek valóban atyjukká lett Isten, akik a mennynek a polgárai. Csak így értjük meg ezt a mai igét is, ami a Hegyi beszéd egyik botrányköve. Mert mit látunk itt ebben a felolvasott igében? Azt, hogy Jézus élesen szembeállítja a világ törvényeivel az Isten országának a törvényeit. A világ ismert lehetőségeivel az Isten által felkínált lehetőségeket. A világnak – beleértve a vallásos világot is, mert a kettő között nem sok különbség van – a reakcióit azzal, ahogy Isten szokott válaszolni valamire. Szembeállítja Jézus azt, ahogy a hitetlenek viszonyulnak azokhoz, akik nekik kellemetlenkednek és ártanak, s ahogyan Isten gyermekei viszonyulhatnak. Röviden: Jézus élesen szembeállítja az Isten nélküli kultúrával azt a keresztyén, krisztusi kultúrát, amiről a Hegyi beszéd szól. Ez az éles szembenállás lesz világossá ezekben az mondatokban.

Ennek a bizonyos krisztusi – nyugodtan mondom így – ellenkultúrának a lényegét ezzel az egy szóval jelzi: többet. Ha ti nem tudtok többet nyújtani, mint a pogányok, meg a formálisan vallásosok, akkor nem vagytok a ti Atyátok fiai. Nektek többet lehet nyújtanotok, sőt valami mást tudtok nyújtani ennek a világnak, amire csak azok képesek, akik kapják folyamatosan ezt a mást, ezt a többet az ő Atyjuktól. Nektek már szabad nem a világra hasonlítanotok, mert a gyerek az apjára hasonlít. Feltűnnek-e rajtatok a mennyei Atya vonásai? Ez a nagy lehetőség és egyben feladat minden újjászületett ember számára.

2./ Miért lehetséges hát szeretni az ellenséget? – ez a mai második kérdésünk. Mert lehetséges másként is feloldani a konfliktusainkat, mint ahogy a világban szokás. Megvan ennek ugyanis a sajátos módja a pogányoknál – mondja Jézus. És megvan a konfliktusok rendezésének a sajátos módja a vallásosoknál is, és a kettő között nem sok különbség van. De ti ne így, hanem úgy, ahogy a ti Atyátok szokott reagálni arra, amikor Őt bántják, vagy Őt támadják: „hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza…” (Máté 5:45-48.)

Ti a mennyei Atyátokhoz hasonlítsatok, és ne a világhoz! A világ úgy teszi, hogy vagy nem köszön egyáltalán, vagy köszön annak, aki neki is köszön. S fel van háborodva, ha a másik nem köszön előre. Ez a világ. De ti ne így, hanem úgy, ahogy a ti Atyátok, akitől ti már új természetet kaptatok. Aki a saját Lelkét adta belétek. Aki az Ő törvényét írta a szívetekbe. Titeket képesekké tett arra, hogy másként éljetek, másként reagáljatok, és a világnál többet adjatok.

Mi jellemző az Atyára? Itt Jézus ezt az egyetlen atyai vonást teszi nagyító alá, hogy Isten személyválogatás nélkül szeret mindenkit. Felhozza az Ő napját a gonoszokra és jókra, esőt ad igazaknak és hamisaknak. Ti se tegyetek tehát különbséget ember és ember között neme, faja, életkora, műveltsége, anyagi helyzete szerint. Sőt a bennetek élő előítéletek alapján, a ti nagyra becsült rokonszenvetek vagy ellenszenvetek alapján se. Ti legyek a ti mennyei Atyátok fiai. És ebből következhet az, hogy nemcsak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, és nemcsak azokat köszöntitek, akik nektek köszönnek, hanem többet adtok másoknál, és így lesztek tökéletesek, mint ahogyan mennyei Atyátok tökéletes. Mert Neki az a természetes, hogy gondviselő szeretetéből mindenkinek juttat, és nemcsak az arra érdemeseknek. Mert arra érdemesek nincsenek is.

Ebben az összefüggésben egészen nyilvánvaló testvérek, hogy Jézus itt arra gondolt, hogy ezt az atyai vonást mutathatják fel a hívők ebben a világban, és akkor tökéletesen hasonlítanak mennyei atyjukra. Tehát Jézus itt nem egyfajta erkölcsi tökéletességről, valamiféle végleges bűnnélküliségről beszél. Itt nem valami általános tökéletességről van szó, hanem arról, hogy ahogy az Isten személyválogatás nélkül szeret mindenkit, úgy az Ő gyermekeinek is meg kell tanulniuk személyválogatás nélkül szeretni mindenkit. S akkor tökéletesen felragyog bennük ez az isteni vonás.

A tökéletességet jelentő görög szó, a „teleiosz” magában foglalja a „telosz” fogalmát, ami pedig azt jelenti: cél. A keresztyén ember akkor válik tökéletessé, ha be tudja tölteni az ellenség szeretetének parancsát, ha megfelel a célnak, annak a legnagyobb rendeltetésnek, hogy Isten szeretetét ábrázolja ki tetteiben és szavaiban egyaránt. De ha nem igyekszik átadni még az ellenségeinek is, a mindennapok harcaiban ezt a szeretetet, amit ő is érdemtelenül kapott, akkor nem lesz célra tartó ember, nem lesz az Isten gyermeke, akkor még a bűn, jelen esetben a bosszúállás, a visszafizetés elve alapján él, és akkor Istentől sem várhat mást. A bűn eredeti görög szava a „hamartia” ugyanis azt jelenti: céltévesztés! Bibliai értelemben tehát nem az a tökéletes ember aki makulátlan, aki laboratóriumi körülmények között élve – legalábbis a tettek szintjén – nem követ el gyilkosságot, házasságtörést, lopást, hamis tanúzást, hanem az, aki ebben a világban törekszik erre. A Jézus által megkívánt tökéletesség nem sterilitást jelent, hanem az ellenség szeretet gyakorlati megvalósítására való törekvést.

Albert Schweitzer, a Nobel-békedíjas orvos, teológus, orgonaművész mondta egyszer: „Isten nem a sikert várja el tőlem, hanem az erőfeszítést. Nem a célba érést írja elő, csupán menetközben akar találni visszatérésekor.” – Jézus tehát nyilván nem azt kéri tőlünk, hogy a bűntelenséget illetően legyünk tökéletesek, hanem azt, hogy tegyünk meg minden tőlünk telhetőt a személyválogatás nélküli szeretet érdekében. – Vajon ebben az értelemben menet közben vagyunk-e már testvérek?! Ha igen, akkor van értelme feltennünk a mai harmadik kérdésünket:

3./ Hogyan lehet szeretni az ellenséget? – Ami most következik, az tehát azok lehetősége, akik komolyan készek, ha kell naponta többször is, újra meg újra átértékelni az ellenségeikhez és az Istenhez fűződő viszonyukat, de már nem a „kölcsönkenyér visszajár” alapon, hanem a személyválogatástól mentes szeretet alapján. – Mindenekelőtt világosan kell látnunk, hogy ez a szeretet nem az ellenség heves érzelmekben, magas hőfokon, rajongásban, vagy velünk szembeni gyűlölködésének valamiféle mazochista módon való élvezetében valósul meg, hanem cselekedetekben, tettekben. Ezt a szeretetet elsősorban nem éreznem kell, – hiszen az érzelmeinknek hiába adnánk parancsba, hogy „most pedig tessék őszinte, mélyről fakadó vonzalmat érezni” az ellenségemmel szemben, – hanem ezt a szeretetet a hétköznapok csatamezőin szabad megharcolnom, hogy háromféle aktivitásban is testet öltsön, manifesztálódjon. Azért is olvastam fel alapigének a Lukács-féle Hegyi beszéd változat párhuzamos részét, mert az evangélista három konkrétumot is megnevez, az ellenség-szeretet hogyan-ját illetően.

„Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket” – tanácsolja nekünk elsőként Jézus. Emberileg értelmetlen, logikátlan, de Jézus szerint ezen mérhető le, hogy felülmúlja-e a mi igazságunk a farizeusokét és írástudókét. Mert ha nem, akkor nem megyünk be az Isten országába. Magunktól persze erre se vagyunk képesek, de az a Jézus, aki az Őt elutasító, keresztre feszítő világért megtette a legnagyobb jót: meghalt érte és üdvösséget szerzett neki, az a Jézus képes lesz jót tenni általunk még az ellenségeinknek is. – Például képessé tesz arra, hogy segíts megoldani egy feladatot annak az osztály, vagy munkatársadnak, aki nemrég csúnyán kibabrált veled. Vagy arra, hogy bevásárolj annak a szomszéd öreg néninek, aki egyfolytában üvölteti a rádiót a fal másik oldalán, amikor pihenni szeretnél. Vagy arra, hogy felhívd, esetleg meg is látogasd azt az ismerősödet, aki hosszú idő nem beszél veled, mert ok nélkül megorrolt rád. Lehet, hogy ezek az emberek először furcsán fognak rád nézni, lehet, hogy baleknak fognak gondolni, de ha jó cselekedeteidben nem fog hízelgést, szolgalelkűséget és kényszeredettséget érezni, akkor egyszer csak rákérdez majd ezek titkára!

„Áldjátok azokat, akik átkoznak” – azaz ne a pokolba kívánjátok őket, hanem a mennybe! Ne a kárhozatba, hanem az üdvösségbe! Ne a halálba, hanem az életbe! Ne áskálódjunk a hátuk mögött, ne morogjunk egy szitkot a fogunk között rájuk, hanem tegyünk meg mindent, hogy megismerhessék Krisztus szeretetének hatalmát. Vagy, – ha ez túl magasztosan hangzik – így mondom: próbáljatok róluk jót mondani, és nekik jót kívánni. Amikor szóba kerül a személyük egy másik emberrel való beszélgetésben, – ahelyett, hogy csak a valóban meglévő rossz tulajdonságait, bűneit emlegetnénk – igyekezzünk árnyalni a képet. Mert senki sem koromfekete, vagy hófehér. Biztos, hogy az ellenségünkben is van valami olyan, ami jó. Ha más nem, akkor az, hogy ő is megváltásra szoruló, nyomorult ember Jézus nélkül, akárcsak én. És próbáljunk meg jót kívánni nekik. Nem arról van szó, hogy be kell hunyni a szemünket a nyilvánvaló gonoszságai előtt, és nem kell jónak hazudni a bűneit sem, csak arról, hogy az igazi jót, a megtérést, az új életet, az üdvösséget kívánjuk nekik is. Nem azért megérdemlik, mert azt nem érdemli meg senki, hanem azért, mert csak Jézus szeretetét megismerve van esély arra, hogy megváltozzon. Hogy Saulusból Paulussá, Pál apostollá váljon. Hogy a pénzsóvár vámszedőből, a vagyona felét szétosztó Zákeus legyen. Hogy egy ön és közveszélyes gadarai ördöngősből, egy egész tartomány misszionáriusa váljon. Hogy egy könnyelműen fogadkozó és felelőtlenül vagdalkozó Simonból az egyház kősziklája váljon. – Mondjátok, kitől tudják meg a körülöttünk élő Saulusok, Zákeusok, gadaraiak és Simonok, akiket olyan nagyon könnyű elítélni és megvetni, hogy van bocsánat a bűneikre, van irgalom a nyomorúságaikra, hogy van kegyelem a vétkeikre és van újrakezdés, van örök élet, s van boldog, tartalmas, értelmes lét itt a földön, ha nem tőlünk?! Ha nem azoktól, akik maguk is megtapasztalták már ezt! De hogyan ismerhetik fel a mi életünkben Jézus Krisztus szeretetét, ha mi gyűlöljük őket? – „Áldjátok azokat, akik átkoznak”!

Harmadjára pedig ezt kéri tőlünk Jézus: „Imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket.” – Nem a vesztükért, nem a pusztulásukért, nem a megbűnhődésükért, hanem a javukért, a megtérésükért, az üdvösségükért! Hiszen olykor a jócselekedetek is kevésnek bizonyulhatnak, olykor az se segít, ha áldást kívánunk rájuk, olykor a megátalkodottságuk olyan nagy, hogy csak egyetlen fegyverünk marad, de azt soha senki ki nem csavarhatja a kezünkből, ez pedig az ima! Sokan nem értik, mit jelent az ellenségért imádkozni. Egyszer valaki nekem támadt: milyen dolog ez, az ellenségért imádkozni? Még az hiányzik, hogy sikerüljön minden terve! Nem azért imádkozunk, hogy sikerüljön az ellenségnek minden gonosz terve, hanem azért, hogy Isten szeretete még őt is érje utol, és fordítsa meg a szívét. Vegye ki a gonoszságot belőle, és adjon a helyére valamit, ami Isten ajándéka.

Az ellenség iránti szeretet azonban nem azt jelenti, hogy Jézus Krisztus tanítványa buta, balek, akivel bármit lehet csinálni, mert neki kötelező és illendő mindent szó nélkül tűrni. Jézus sem tűrt mindent szó nélkül. Sok mindent úgy tűrt, mint bárány az ő nyírója előtt – olvassuk az igében az ézsaiási idézetet -, de volt, amikor megszólalt. Amikor Kajafás kihallgatási termében vallatták, és az egyik szolga elkezdte Őt pofozni, akkor azt mondta neki: „Ha rosszat mondtam bizonyítsd be, hogy rossz volt, ha pedig jót mondtam, miért ütsz engem?” Mindezt indulat nélkül, legalábbis a ránk jellemző indulat nélkül, harag és bosszúállás nélkül mondta. És Pál apostol is, aki rengeteg szenvedést vállalt Krisztusért, időnként megszólalt. Amikor egyszer le akarták kötözni és megvesszőzni, akkor megkérdezte a rómaiakat: szabad-e nektek ítélet nélkül római polgárt megkötözni. – Van, amikor Isten gyermeke is megszólal, de soha nem áll bosszút.

Testvérek, Jézus az ellenség szeretet mindhárom fajta formáját gyakorolta. Róla azt olvassuk a Bibliában, hogy „szerte járt és jót tett”. Ő még az elfogására kivezényelt katona levágott fülét is meggyógyította, és a golgotai kereszten is az Őt megfeszítők bocsánatáért imádkozott. – Juhász Gyula, Imádság a gyűlölködőkért című versében így ír erről: „Én Jézusom, te nem gyűlölted őket, A gyűlölőket és a köpködőket. Szeretted ezt a szomorú világot S az embert, ezt a nyomorú virágot. Te tudtad, hogy mily nagy kereszt az élet És hogy fölöttünk csak az Úr ítélhet. Szelíd szíved volt, ó, pedig hatalmad Nagyobb volt, mint mit földi birtok adhat. A megbocsájtást gyakoroltad egyre, Míg égbe szállni fölmentél a hegyre. Ma is elégszer hallod a magasban A gyűlölet hangját, mely égbe harsan. A gyilkos ember hangját, aki részeg S a szeretet szavát feszítené meg. Én Jézusom, most is csak szánd meg őket, A gyűlölőket és a köpködőket. Most is bocsáss meg nékik, mert lehet, Hogy nem tudják tán, mit cselekszenek.”

Mi vajon hisszük-e, hogy az ellenségeink szívéhez vezető legrövidebb út a feltétlen szereteten keresztül vezet? – Keresztyénség ott van, ahol ezt hiszik és ezt gyakorolják is. Minden más csak ámítás és porhintés. Itt van, ebben van nem csak a keresztyénség lényege, hanem a világ jövője is. Testvérek, ha van jövője az emberiségnek, az itt keresendő: mert az emberi közösség megteremtésének ez az egyetlen útja kicsiben és nagyban, családban, munkában, és a népek nagy családjában is – a jézusi ellenség szeretet.

Erre az ember, magától nem képes. Az a természetes számára, hogy visszaüt, hogy ellentámad, hogy gyanakszik, s gyűlöl. Amíg nincsen Krisztusban, addig éli atyái életét, és nem képes az ellenség szeretetére. De aki Krisztusban van, belépett egy másik világba, amikor bement a szoros kapun, elindult a keskeny úton, és más törvények érvényesek már a számára. Isten királyi uralma alatt él. És aki meghalt érte is a kereszten, meg az ellenségeiért is, az képessé tudja tenni őt arra, amire magától nem lenne képes – mert a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden. Így legyen!

Ámen.

2008-02-10

Berta Zsolt református lelkész

Svábhegy